113 éve ezen a napon született Radnóti Miklós. Születésekor elvesztette édesanyját és ikertestvérét is, amely kihatással volt egész életére. Számos verse dolgozza fel ezt a veszteséget és egyik legmeghatározóbb művében, az Ikrek havában is megjelenik az emiatt érzett keserűség és önvád. Remélem, e részlet elolvasásával ti is többé váltok.
„– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit.
– Tanulj, és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!
– Hogy halt meg? miért halt meg? – A hangom megijeszthette, mert felém fordult és összekulcsolta a kezét.
– A szíve nem bírta, ikerszülés volt.
– Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána. – Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam s a kezem ökölbeszaladt… Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!
– Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva.
– Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.
– És?
– Mit és?
– És… és anya azért halt meg, mert ikergyerekei lettek?
– Azért – törölt ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni, – de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyelld magad!
– Dehogyisnem való! – dühöngtem – és apa!
– Hát nem hagysz békén? Apád nem volt Pesten, egy órával később érkezett meg. Tanulj és hagyj békén!
Egy nagy lélegzettel visszanyeltem torkomból a szívemet.
– Huszonnyolc éves volt akkor szegény Ilona, – sírta hirtelen a néni és kiment a konyhába. Rányitottam, de visszanyomta az ajtót és megfordította a kulcsot a zárban a konyha felől. – Tanulj és hagyj békén – kiabálta nedves hangon.
– Én a falhoz vágtam volna apa helyében azt a kölyköt, tudja? – ordítottam az ajtón át.
– Bolond vagy? Milyen kölyköt? – nyílt ki hirtelen az ajtó.
– Engem – sziszegtem összeszorított szájjal, – mindenki meghalt neki, csak én maradtam! És most azt sem lehet tudni, hogy én haltam-é meg, vagy a testvérem. Ha ikergyerekek vannak, honnan lehet azt tudni?!
– Megbolondultál? – akadtak el a néni könnyei, – gyere, elmegyünk a moziba!
– Nem megyek a moziba! – tomboltam, – nem kellett volna engedni, hogy gyerekei legyenek anyának, ki volt az a hülye orvos, aki hagyta? Majd megölöm! – rúgtam bele a dívány sarkába és az utcára rohantam.
S akkor elkezdődött valami, amiről csak verset lehet írni… akkor kezdődött volna az ifjúság? S micsoda évek! Te maradtál meg? vagy a másik? Megölted őket – beszélt a hang, megölted őket, megöl ted ő ket, megöl ted ő…”
Részlet: Radnóti Miklós – Ikrek hava című művéből
