1972. március 15-én – a hivatalos állami rendezvények után – spontán megemlékezések, tüntetések zajlottak Budapest utcáin és terein. Kisebb megmozdulásokra már a korábbi években (1969 és 1971 között) is sor került, viszont az 1972-es több száz résztvevőt vonzott. 1956 óta először fordult elő, hogy saját elhatározásból, a hatalom nyilvánvaló akaratát figyelmen kívül hagyva sok százan emlékeztek az 1848-as pesti forradalom évfordulójára.
Az 1972. március 15-i tüntetés a Kádár-korszak kronológiai középső évében történt. A tüntetés lényegében spontán módon szerveződött: a hatalom által ünnepeltetett hamis, szürke, talmi, a Forradalmi Ifjúsági Napok (FIN) erőltetett rendezvénysorozatába belekényszerített március 15-e helyett a fiatalok egy része érzelmileg jobban átélhető saját, autonóm megemlékezés-sorozatot akart.
1972. március 15-én az események Budapest több helyszínén zajlottak. Pesten a Petőfi-szobor, a Kossuth tér, a Batthyány-örökmécses, a Múzeum-kert, Budán pedig a Mátyás-templom előtti Szentháromság tér vált fontos színhellyé, az ünnepnapon több száz fiatal vett részt a tüntetéseken, spontán megemlékezéseken.
Úgy tűnik, hogy a legjelentősebb esemény a Batthyány-örökmécsesnél történt, ugyanis az emlékmű talapzatán hangzott el Szalay Miklós (az ELTE V. éves fizika szakos hallgatójának) beszéde, ami alapján a fiatalember az 1972-ben lefolytatott politikai rendőrségi vizsgálat első számú gyanúsítottja és a per első rendű vádlottja lett. Szalay már 1970-ben szervezett egy megemlékezést, viszont az csak egy kisebb csoportot érintett, a diák akkor rendőrségi figyelmeztetéssel „megúszta” tettét.
Két évvel később tulajdonképpen nem is akart részt venni a tüntetésen, azt pedig végképp nem tervezte, hogy beszédet mondjon. Különösen alakult ez a nap számára: a fejlemények során főszereplővé vált. A Batthyány-örökmécses talapzatáról elmondott beszédében Szalay kijelentette: „(…) Lázadók vagytok, de fiatalok, ez a lázadás jogos és alapjában véve becsületes. Ti most bűnösnek érzitek magatokat, és mindennel szembeszálltok, mert szembekerültetek a törvény képviselőivel. (…) Jogotok van keresni azt a lényeget, amin változtatni kell. Ti becsületesek, őszinték és magyarok vagytok, nem kell innen settenkedve, lesütött szemmel, bűnös érzéssel elmenni. Tiszteljétek és becsüljétek meg a múltat, de ne csak azért, mert múlt, és ne mindent a múltból.”
Beszédét az egyetemista diák nem tudta befejezni, hiszen a téren tartózkodó titkosrendőrök az örökmécses lépcsőzetéről lerángatták, URH-kocsiba tuszkolták, előállították. 1972 őszén 1 év 8 hónap – fegyházban letöltendő – szabadságveszésre ítélték, egyúttal az ország összes felsőoktatási intézményéből kizárták.
Bár rendkívül korlátozottan és egymástól elszigetelten, mégis megfogalmazódtak a szabadabb feltételeket, önállóbb szerveződéseket kívánó gondolatok: elsősorban a fiatal generáció körében terjedt a szabadságvágy kifejezése és az autonómiaigény felmutatása.
A hatalom – a korábbi években alkalmazott módszerekhez képest – türelmetlenebbül és erőszakosabban reagált a „nacionalistának, sovinisztának” bélyegzett spontán tüntetésre. A rendőrség már Budapest közterületein is brutálisabban lépett fel, az előállított fiatalokat megalázó körülmények között várakoztatták addig, amíg végre kihallgatták őket. A vizsgálat kezdetén kidolgozott operatív tervben a szervezkedés hátterét nyújtó „összeesküvő központ” felderítését tűzték ki célul, a vizsgálat vezetői a fiatalokat megtévesztő, rossz útra térítő „reakciós elemek” felkutatását szorgalmazták, házkutatást rendeltek el, az ideológiai eltévelyedésre vonatkozó „bizonyítékokat” foglaltak le, végül pedig kilenc fiatallal szemben emeltek vádat.
Az állambiztonsági szolgálat teljesítési kényszerbe került: a március 15-i autonóm megemlékezések, spontán tüntetések immár évek óta ismétlődtek, nem sikerült megelőzni őket, sőt a politikai rendőrség még arra is képtelen volt, hogy előre jelezze a várható fejleményeket (ez egyébként is nehéz feladat lett volna számára, hiszen nem létezett szervező, „összeesküvő” központ). A hatalom – a „puha diktatúrának” mondott rendszer – túlreagálta a fiatalok megnyilvánulásait: kirúgások, eltiltások, előállítások, politikai perek és börtönbüntetések formájában.
